Hiú ábránd és valóság
A lány büszke volt, mindig álmodozott ,
álmodott nagy házat , ezüst autót.
Álmodott szebb és boldogabb életet,
de a valóság elvitte az ígéretet.
A sorsa elsodorta távolra az álmot,
elvitte messzire a hiú ábrándot.
Tovaszállt minden amire vágyott,
maradt a valóság, s lelke megrogyott.
Büszkesége pilleszárnyon szállt tovább,
mozgása lelassult, olyan lett mint egy báb.
Beletörődve sorsába már nem álmodott,
élte a régi életét ,lelke lenyugodott.
Kis kunyhójában tette a mindennapi dolgát ,
este örömmel ölelte hat apró porontyát.
Párja derék , szorgos jó emberke,
Istennek nagyon hálás is volt érte.
Már nem akart, házat , ezüst autót,
családjának élt, nem kísértette a sorsot.
Ha rájuk néz , szeme könnytől csillog,
Sosem hittem volna , leszek én valaha boldog!
Büszke volt újra , büszke magára ,
de legjobban büszke népes családjára!
Álmát ily módon váltotta igazán valóra,
boldog volt ő, még ha nem is telt autóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése