Öz, Gábornéica.
Vég szerelem
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.
Enyém volt akkor a végtelen
enyém a remény, a sötétben,
Sötétben sok csillagok közt szeretnélek megkeresni ,de nem talállak ,
de a remény még él bennem, hogy majd egyszer rád lelek.
Egy voltál nekem, de maga a minden,
nekem te vagy a legszebb kincsem.
Mosolyod elvarázsolt, szívem úgy szikrázott,
mintha a lágy-sugarú nap belé tüzet oltott.
Addig is , magamban őrzöm nevetésed,
érzem testemen szenvedélyes ölelésed .
De egyszer vihar dúlta fel partomat,
orkán erejű szél tördelte karomat .
Elmosta a szerelmed erejét,
romjaim a szél hordta szét.
Első szerelem volt a vég,
első szerelem , mond miért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése