(Marcali vonat emlékére)
Szerelem volt, gyerekkori szerelem ,
amikor a piros gőzmozdony befutott
az állomásra , szívem vele zakatolt.
Távolság nem volt , mert nem létezett,
nekem akkor ő adott sebességet ,azaz mindent,.
Boldog voltam ha felülhetem rá,vágytam utazni vele,
igaz nem volt túl kényelmes,nem volt egy szépség.
De csoda masinámmal bejártam a Balaton
partját, integetek nekem a fák , a bokrok!
Zenével kísértek a madarak,s én büszke voltam
álmaim vonatára, ha behunyom szemem , megint ott vagyok!
Ott a poros peronon az állomáson , kopott padon, várok,
várom, hogy a kanyarban feltűnjön ő !
Ő a Piroskám, sajnos már nem jár, megvénült,
kivonták őt, nem szállít többé senkit, nem
pöfékeli a gőzt a várakozó emberek szemébe,
nyugdíjas lett, de titkon remélve megyek végig
az omladozó állomáson, keresem őt szemeimmel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése