Erdő mélyén kis pacsirta
szomorúan szálldogál,
ágról ágra repül,
éneke nem szól már.
Egyedül van , összevissza
repdes, nem találja
helyét, mert párját
elvitték.
Elvitték, befogták ,
kalitkába zárták,
s nem ékes tolláért,
hanem a hangjáért.
Ne búsulj kis pacsirta,
embereket is zárnak
be oda,no nem a
hangjukért,hanem
a tettükért.
Te csak énekelj, dalolj,
hangod a kalitkáig hatol,
szóljon,szóljon csak éneked,
hadd hallja a kedvesed.
Dalolj neki a szabadságról,
légy vidám, ne gyászolj,
egyszer kinyílik a kalitka,
hangoddal csalod haza.
Ha nem hallja éneked,
azt hiszi minden elveszett ,
vidítsa dalod a párod,
tudja meg, haza várod.
S dalol , énekel a kis pacsirta,
párja fogságban,de a hang
haza hívja,erős lesz,és
bátor,mindenkivel dacol.
S mikor kinyílik a lakat,
vidáman szárnyra kap,
repül haza a párjához,
az édes kis pacsirtához.
Szebben szól a daluk,
éneklik boldogan
ketten vagyunk,
szabadon szárnyalunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése