Miltner Szabó Mónika ,Biró Melinda,
Gerencsér Hajnalka.
( Közös vers )
Az Igazi nő
Mindegyik nő piciny csoda,
Ádámtól nyert oldalborda.
Van közöttük igen szerény,
lágyszívű, és néha kemény
De a férfi így is nagyon imádja,
ha nem lesz övé, szól keserű imája.
De legyünk mi bármilyenek is,
szívünk sosem hazudik , nem hamis.
Szükségünk van szeretetre ,támaszra ,
hogy visszaadhassuk , megsokszorozva.
Gyermekeiért, családjáért, küzd , él,
a reményt fel nem adja semmiért!
S nem cseréli el őket senkiért,
pedig szaladnak a percek,a hetek.
Istentől kapott sorsát ,viseli kegyelemmel,
arcán a keménység néha álca.
Virulnak mégis ők éjjel-nappal,
nem pihen, nem áll töretlenül megy tovább.
Akár étellel és friss kávéval,
teszi a mindennapos dolgát.
De egyszer csak ő is álmodik,
felhők mögé magasra vágyódik.
Játssza a ráhárult szolgát,
de az idő meg nem áll,menni kell hát.
Néha feljajdul lelkében a vágy,
hold udvarán szenvedélyes táncot jár,
Ireg-forog, libben a szoknyája már,
elbújna néha messzire a világ elől.
Vágyja epekedve olykor a magányt,
s megszólal a belső hang:
(az álmod váljon valósággá !)
De talál majd egy biztos menedéket,
de mindig visszavágyódik majd ide,
Hol gyermekei még rá nevetnek,
szívedben kacagnak, elrejtve szépen.
Kincseire tekint le könnyes szeme,
a nő egy gyöngyszem jól tudom.
Kezével simogat, könnyes arcokat,
igazán csak akkor boldog ,ha nagyon szeretik.
Cserébe odaadja érte, egész életét,
felad mindent ,egy boldog percért..
Ősz tincseit fésüli reszkető keze,
mert a szeretet egyetlen kincse,
gyermekeiért élni mindörökre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése