Elveszetten

Ács Nagy Éva
Elveszetten

Fa vagyok, ki korhadásnak indult,
gyönge vállamon a világi gondok.
Lombkoronámon,emberi fájdalmak,
testemen átvette a hatalmat a féreg .
Szívem belseje megkérgesedett,
lelkemben, üresség rügyezett.
Fájdalmam viselem,fejem emelem , az égre,
kiáltok, keresem a megváltom.
Keresem kétségbeesve, de nem találom,
száraz, korhadásnak indult minden.
Gyökerem is kiveszett , már nem kapaszkodik,
életem lassan elapad, semmivé foszlik.
Könnyeimből fakadt sebes patak,
elfolyt benne a létem s minden fájdalom.
Lélegzetem egy utolsót sóhaj, száll felfelé,
maradt utána egy roncs s egy sírhalom!