( Evokáció.József Attila.
Mámor)
Szeretnék néha én kámforrá válni
nem érzékelni a világon semmit.
Nappal is árnyékként létezni,
én lássak csak ha akarok.
Szeretnék merülni a végtelenbe,
magamhoz ölelni kit tudok,
Szeretném boldognak látni,
azt aki sosem volt!
Szeretném átlátszóvá tenni a lelkeket,
mindenki élhessen méltó életet,
de legjobban szeretnék,
ha szeretnék,
És összefogni a világ minden népével,
egy nyelvet beszélni, s megérteni azt.
Aztán kezüket egymás kezébe tenni,
úgy, hogy engem ne is lássanak!
Kámfor vagyok,
Mert elillanok én percek alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése