Szólt hát apám

Ács Nagy Éva
Szólt hát apám

Ül némán az asztalnál, hallgat,
fején egy ócska szalmakalap.
Ül csak, nem szól semmit,
ez a csend most nagyon megőrjít!
Nézek rá esendőn , nézek kérőn,
testemben reszketek ,állok félőn.
Mozdulj hát végre, mozdulj apám,
kiáltok hangosan, légy a bírám!
Nézz végre rám a vétkesre,
mondd, nem vagy büszke gyermekedre!
Ne hallgass, az Istenért, szólj valamit,
hallgatásod most a pokolba vitt.
Csend megint, ő még csak hallgat,
közben ölébe került a szalmakalap.
Kezét reszketve idegesen tördeli,
könnyeit fájón most befelé nyeli.
Szól már, néz rám, kicsit remegve,
azért is büszke vagyok gyermekemre.
Ne akard, ne kérd, hogy elítéljelek,
vérem te vagy, én nemzettelek.
Bűnös lehetsz másnak a szemében,
de nem szülőatyád szívében.
Szólt bölcsen hozzám a kisöreg,
s e gondolatért apám, az Isten áldjon meg!