Fájj csak

Ács Nagy Éva
Fájj csak

Már nem érzem ajkamon csókodat,
fáj a lét , megöl már a gondolat.
Egyedül töltött álmatlan éjszakák,
sötét nappalok , hol gyilkos a vágy.

Önvádló tükörbe néző szemek,
sírástól semmit mondó tekintetek.
Ez vagyok én nélküled , rég halott ,
rideg, kihűlt lepedőt markolok.

Párnám mely most is gyűrött még ,
őrzi híven az elmúlt szenvedélyt.
Illatod itt van , még most is érzem,
örökké bent a szobám légterében.

Hát fájj csak lét , fájj hát csak gondolat,
kezem nem téged , üres tért simogat!
Magamra maradt, elhagyatott testem,
önvád emészt , az rothaszt el engem.

Nélküled nem létező semmi van,
öngyilkos szándék , bomlott akarat.
Vádló a kérdések zöme , hogy miért,
vádló a bamba tekintet , kiért?

Hát fájj csak még, szaggasd a húsomat,
fájj csak , nézd , semmit érő roncsomat!