Az vagyok ami vagyok
állok egy szürke magas kőszirtnél
hajamat megtépázta a rút idő
sötét madarak gyülekeznek felettem
károgva szívemet tépik szét
vérzem fájdalmamban üvöltök csak
ingem vérfoltos szakadt fújja a szél
sok tövis életem során szaggatta szét
s hiába menekültem sírva bújtam el
reménytelen volt a vesszőfutásom
szállt felém bambán hencegő tekintet
arcokon sugárzó álszent szánalom
nevettek rajtam egyre csak nevettek
lelkükben rengeteg óhaj hogy tán jobb lesz
tisztítótűzben más leszek megváltozom
arcokra a várakozás varázsolt mosolyt
de állítsatok emlékoszlopot én ilyen maradok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése