Ez a jussom , ez a sorsom?
Lelkemből kitépte a sors a reményt
már nem ölelhetlek át, elvesztettelek,
nem látom szemedben többé a szikrát,
a vágy tüze nem csal remegést testedre,
hideg lett , fagyott a szenvedély , meghalt
veled a nyár, s meghaltam kicsit én!
Pedig terveztem a jövőt , az életet veled,
s a tervek mégis végleg csődbe mentek,
összedőlt a felépített álom világ,hol létezett te meg én,
s romok között magam roncsát ma sem találom,
szél fújt homályt utunkba , nem láttam tőle,
elvakított a szerelmes éjszaka,
mire felébredtem, te nem voltál nekem.
Ölelve a semmit, magam alatt gyűröm a lepedőm,
csókolok egy fejfát, s hideg párnát simít kezem,
sötétség lebeg előttem, melyben rabszolga vagyok,
könnyem sosem apad el, fájdalmaim, hallhatatlanok,
nem bánhatom meg tetteim, nem gyónhatom meg bűneim,
nem bocsájt meg régi énem, már visszafordíthatatlan a múlt,
érzem jól, értem is kicsit tán, de fel igazán sosem fogom,
miért, miért lett nekem belőled ez , ez csak a jussom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése