Ne add fel
Ha behunyom szemem látom a szenvedést,
látom a szemekben a néma beletörődést.
Itt nagy úr néha sajnos a tehetetlenség,
úr, mert nincs mit tenni, a semmittevés.
Kórterem falain megült , megakadt a múlt,
aktív boldog élet ott van, valahol a falakon túl.
Itt a csak a lehetetlen fájdalom enyhítés,
itt mindenhol néma jajszó, néma szenvedés.
Hála van, ijedség, riadalom, fájdalom,
fénytelen szemekben könnycsepp halom.
Remény még valahol ül az ép elmékben,mosoly van a fájdalom ellenére szemekben.
Kezek melyek egykor lázasan simogattak,
lábak melyek valaha messzire szaladtak.
Szívek melyek egykor nagyon szerettek,
ajkak némák, melyek önfeledten nevettek.
Most ez mind távoli múlt,édes emlék csak,
az elmúlás felé végleg, lassan haladnak.
Ezek a kezek most engem simogatnak,
a lábak már csak emelésre mozdulnak.
De a szívek még így is tudnak szeretni,
gondoskodsz róluk, veled fognak nevetni.
Mosolyodra , halvány mosollyal felelnek,
szavak itt most némán benned rekednek.
Nehéz feladat végig élni ezt , tőled függnek,
de cél az, szemeikben a fény ne szűnjön meg.
S míg dobog a szív, még van lélegzet,
ne add fel a küzdelmet, küzdj, a szeretet éltet!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése