MAGÁNY FOGLYA Szonett 89.

MAGÁNY FOGLYA
Szonett 89.
Írta: Ács Nagy Éva

Bezártak hát, börtön lett lelkem már,
Hosszú hideg ,sötét éj a kedvesem.
Magány ölel át ,szorít , vonz engem ,
Reszketve fáj minden , testemben láz jár.

Ölelem kétségbe esve a semmit,
Hideg ajkam , csókolom a levegőt.
Álmom múlt , tele sírom a zsebkendőt.
Forr a vérem ,vágyam még túlzón hevít.

Fogoly vagyok, nincs életem, világom,
Istenem ! de fájdalmas itt magányom!
Szám hallgat, miért ?nem felel senki sem?

Üres élet , fény nélküli nappalok,
Fázós , sötétségre ítélt hajnalok.
Miért lett börtönöm saját érzelmem!