Egy kis tanulság
(Mesés vers)
Ma volt ,nem is olyan régen,
mikor a nap fent volt az égen,
a holló már a sajtot elengedte,
őzgidának játszani volt kedve.
Kiment hát az erdőből , a tisztásra ,
várta ott a veréb , jó barátja.
játszottak és nevetgéltek,
a bőrükbe ők nem fértek.
Veréb mondott egy jó nagyot,
őzgidácska meg kacagott.
Hallod -e kis-pajtásom,
menjünk világgá, én nem bánom!
Nézzük meg mi van az erdőn túl ,
hallottam ott van egy disznó földet túr.
Menjünk hát ízibe, mókázunk vele,
lássuk valóban hatalmas -e!
Gida a fejét rosszallóan csóválta,
tudta várja őt otthon anyukája.
Én messzire nem mehetek,
vacsorára otthon kell legyek.
Különben is , másokat nem nevetek ki,
mindenki olyan, kinek Isten teremti.
Ha földet túr, hát hadd tegye,
attól van bíz mindig jó kedve.
Hogy hatalmas -e én nem bánom,
medve is nagy , mégis barátom.
Ezért szépen haza megyek,
inkább alszom most egyet.
Te is veréb jobban teszed,
ha más kárára nem nevetsz!
A bölcs gida ekképp szólott,
büszkén , fürgén haza ballagott.
Pajtása megtanulta egy életre,
ha valaki más , nem szóljuk le!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése