Utamon egyedül lépkedek tovább,
átalakult számomra már a világ.
Utamon pocsolyák , rengeteg a sár,
szöges bakancsom feltörte a bokám.
Utamon néma jel van , megrekedt szó,
nem szól hozzám senki , nem mondja jó.
Utamon nincs ki szőjön valós álmot,
nincs ki színezze szépre a virágot.
Utamon lehet sosem süt ki a nap,
harangot húz lassan felettem a pap.
Utamon nincs társam aki átölelne ,
csókok lángoló tűzét számra lehelne.
Utamon egyedül vagyok, nincs vágyam,
örömöm nem túl sok van a magányban.
Utamon bíborszínű volt az ég is,
szívem fájdalomban őrlődik mégis.
Utamon megtörten végig lépkedek,
végére érve majd száz-sebből vérzek.
Utamon a sors réges-régen megfagyott,
beteg szívem vérzik ,örökre halott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése