A komor tél, összezúzta a gondolatom,
a hó lavinaként esett álmaimra,
maga alá temetve vágyaim,
nincs békesség a lelkemben.
Árvaként állok, mint egy ázott madár,
nyugalmamra szeretnék rálelni,
madárként a párommal repülni,
kis lakunkba vígan éldegélnénk,
s befogadnánk minden pici cinkét.
Megosztanánk velük az álmainkat,
adnánk, hogy a lavina össze ne törje
pille könnyű testüket, s a tél ködös reggele,
ne legyen nekik vágyaik, vesztő helye,
ébredjenek fel árva madárkáim a békére!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése